Kedves Otthonszülők! Idén is megrendezzük az otthon született gyerekek találkozóját. Ez a nyolcadik már. Rendkívül nehéz hónapok állnak mögöttünk és előttünk. Jólesik minden olyan alkalom, mikor örülhetünk, hogy ezt a hivatást választottuk. Szeretünk Benneteket együtt látni, érezni, hogy összetartozunk.
Szokásunkhoz híven kötetlen találkozóra invitálunk, ahol rácsodálkozhatunk a valamikori újszülöttek bámulatos változására, mondhatni vénülésére, hiszen szép számmal vannak már kamaszok is közöttük. Alkalom ez arra is, hogy akik a hajdani várótermi beszélgetéseken együtt vettek részt, beszélgethessenek, ahogy arra is, hogy új ismeretségeket köthessetek. A kötetlenség ellenére szeretnénk pár szóban összefoglalni, mi van velünk mostanában, hisz sokatokat érdekel, mik a fejlemények, a találkozó előtt pár nappal tárgyalás is lesz, hónapok óta zajlanak a minisztériumi egyeztetések is. Erre kb. 11 órakor kerülne sor.
Az is szokássá vált, hogy a találkozó piknik jellegű, vagyis mindenki magáról gondoskodik enni-innivaló terén. Szívesen alakítanánk ezt közösségibbé, egy nagy asztal segítségével, ahova mindenki leteheti, amit magával hozott. Készíthettek kis táblát az étkekhez, pl. húsmentes, húsos, gluténmentes, stb., hogy mindenki kedvére válogathasson. Érdemes hozni néhány papírtányért, poharat is.
A találkozó a volt MOM Művelődési Ház JÁTSZÓTERÉN zajlik majd, rossz idő esetén a Művelődési ház aulájában kapunk helyet, így akkor sem kell lemondanunk az együttlétről, ha elered az eső. Hozzatok magatokkal pokrócot, amin heverészhettek, enni-innivalót, és persze sok-sok gyereket.. A nem otthon született testvéreket se hagyjátok otthon!
A Művelődési Ház bejárati ajtói a rendezvényünk alatt nem lesznek zárva, figyeljetek a gyerekekre, számtalan helyen lehet eltűnni. Érdemes a megfelelő korú gyerekekkel előre megbeszélni, meddig bóklászhatnak szabadon. Ez abban az esetben hangsúlyosabb, ha az időjárás nem engedi, hogy a bekerített kertben töltsük az időt.
Bónusz A találkozó ideje alatt egy egyórás bábelőadás zajlik a házban, tőlünk függetlenül, ami 10.30-tól 11.30-ig tart, ára 600 Ft. Bővebben a Művelődési Ház honlapján tudtok utánanézni.
Időpont: 2009. ÁPRILIS 5., 10-től 14-ig
Helyszín: Budapest, XII. kerület, Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központ (volt MOM Művelődési Ház) Budapest, 1124. Csörsz u. 18.
A találkozó végén, ahogy eddig is, az utoljára maradottakkal közösen összeszedjük majd a szemetet, hogy ne hagyjunk magunk után kellemetlen emléket. Szemeteszsákokról gondoskodtunk. Köszönjük!
És még egy: Csak e-mail-es körlevél megy most ki, ha tudtok olyat, akinek nincs e-mail-je, de közénk tartozik, szóljatok neki, legyetek szívesek!
Szeretettel várunk benneteket. A Napvilág Születésház munkatársai nevében Pettik Ági
|